6.rész ~Love comes slow,and it goes so fast ~

Sziasztok :) Először is kimondhatatlanul sajnálom....nagyon nagyon rég nem volt új rész...nem akarok semmire sem hivatkozni...legyen elég hogy az eddigi nyaram borzasztóan kavaros és zűrös volt...szóval ...

Jó olvasást!

Ui.: és bár tudom hogy nem érdemlem meg de azért kaphatok néhány kis falatnyi kommentecskét? :(

Lizzie

A templom,ahol anyám temetését tartottuk szép volt. Ősöreg,de szép. A templomtorony  úgy meredezett az ég felé mint egy átjáró az égiekhez. Az az átjáró ahol anyám lelke egy hete vándorolt a mennyekbe.

A harang kongása emlékeztetett arra,hogy miért is vagyok itt.

Egy markáns kéz karolt az enyémbe,és azonnal megpillantottam a mellettem álló Harryt.

- Nem lesz semmi baj.Ügyes leszel-suttogta a fülembe,az anyukámért mondott beszédre utalva,és elhúzott a templom bejárata felé.

Mikor a kapu elé értünk, megálltam,és Harryre néztem. Ő kíváncsi tekintettel mért végig. Mosolygott. Nem értettem hirtelen derült jókedvét. 

Óvatosan végignéztem magamon,és nagy megkönnyebbüléssel észrevételeztem hogy semmi különlegeset nem viselek. 

Egy derékban húzott,fekete,csipkés selyemruha volt rajtam,amit még a tavalyi bálra kaptam.

-Ne mosolyogj. Egy temetésen az tiszteletlenség.-boxoltam Harry vállába, ő pedig felkapott és megpörgetett.

Viszont ebből az édes enyelgésből hamar vissza kellett zökkennem a valóságba. Anyám temetésére.

- Mi lesz ha elrontom? Vagy..vagy ha elfelejtem a szöveget??-kérdeztem kétségbeesetten.

Harry óvatosan letett a nyirkos földre,ami még mindig vizes volt a reggeli zuhétól,és azt mondta:

-Mindenki tudja hogy min mész most keresztül Lizzie. Elnézik ha elrontod.-mosolygott,és megcsókolt.-De én tudom hogy nem fogod-folytatta.

-Na gyere-húzott még közelebb a bejárathoz. És akkor megkondult a ceremónia kezdetét jelző harang.

Benyitottunk. Harry még mindig a kezem fogta.Óvatosan odasúgtam neki.
-Maradj mellettem.
- Itt leszek.- nézett rám.
A templomban nem láttam sok ismerős arcot. Pedig az egész templom tömve volt. Anyu munkatásai,barátai,a volt főnöke,családtagjai. 
Az én családtagjaim.
Mindannyian szomorú pillantásokat lövelltek felém. Azt hiszik tudják mit érzek. Pedig nem. Nem tudnak rólunk semmit.
Az első sorban volt a helyünk. Nem akartam anyu gazdag barátnőinek a locsogását hallgatni arról,hogy mennyire sajnálják,ezét én ültem kívülre ültem,messze az idegesítően csacsogó szájaktól.
Amint helyet foglaltam Harryvel az első sorban,megszólalt az orgona.
Elkezdődött anyám temetése,és én csak arra tudtam gondolni,mi lett volna ha még többet lehettünk volna együtt.  
Annyira elkószáltak a gondolataim,hogy észre sem vettem hogy beszédet kell mondanom.
Harry meglökött a könyökével.
-Lizzie menned kell-mondta.
Lassan felálltam és a várakozó tömeg elé sétáltam. A szószékhez érve elkezdtem izgulni.
Végigsimítottam fekete báli ruhámon. Elővettem egy kis papírfecnit,amin a beszédem volt. Nem volt hosszú de megfelelt. A biztonság kedvéért kihajtogattam a fecnit és a szószékre helyeztem.
Kellett egy pont amire támaszkodhatok. Egy arc amit végig nézhetek.
Megpillantottam a nagyapám és a nagyanyám arcát. Ők születésem óta nem kerestek.
Az apám arcát aki elhagyta anyámat,és a barátnőjéét,aki valószínűleg egy idős lehetett velem.
És aztán megtalátam Harry arcát. Az egyetlen támaszomét. 
Harry mosolygott. Én is mosolyogtam.
Még utoljára végignéztem a tömegen,Harryn,és belekezdtem.
- Chloe Davis volt a leg megbízhatóbb és szeretet teljesebb ember akit ismertem.......

Kérdés:
Kihez fog kerülni ezek után Lizzie?