1.rész ~Álmodtam egy fiút....~

Sziasztok :)))) Remélem beszélhetek többes számban,ugyanis a Facebookos "közvélemény" kutatásban elé sokan mondtátok hogy olvasnátok...szóval remélem sok lesz a feliratkozó és a komi. És mégegyszer bocsánatot kérek Kovács Hannától. Tényleg nem másolom a blogot :)

*dreamer

"Álmodom. 

Bevallom  nagyon valósághű álom. Érzem a szellőt, a madarak csicsergését,a nap simogató melegét. Tavasz van az álmomban.

Mindig így kezdődik.

Hirtelen besötétedett. Az egész tavaszi álom egy alvilági fordulatot vett.A repülő virágok,amik a szélben szálltak,hirtelen hamuvá égtek.  Egy felégetett mezőn találtam magam. Megölték a természetet.Könyörtelenül megsemmisítettek mindent,ami szép volt. Ezt tették a lelkemmel is. Belülről elégettek.Megfosztottak tőle. Most már csak egy test vagyok. Csak egy ember.

A démonok.Még mindig itt vannak. Érzem őket.Mindenhova követnek. Át-átveszik az irányítást rajtam. Még a barátaimat is bántom miattuk.

Az egyik démon közeledik felém. Kinyújtva a kezét,bíztat hogy fogadjam el. Nem tehetem. Amint hozzáérek,átveszi a hatalmat fölöttem. De az ajánlat nagyon csábító. Nem is tudom miért,de valahogy azt érzem,hozzájuk tartozom. Soha sehova sem tartoztam.Mindenhonnan ki voltam közösítve. De talán pont ezért. Mert én is egy démon vagyok.  

 A démon még mindig kinyújtott kézzel állt előttem.Kinyújtottam a kezem.A démon keze hideg volt. Hosszú ujjait körülfonta a karomon,majd hirtelen belém mélyesztette azokat.A hosszú karmok egészen a csontomig hatoltak.Felsikoltottam"

Sírva ébredtem. A sós könnyektől kissé húzott lett az arcom.Kimásztam az ágyamból,és elindultam a fürdő felé. Az órám hajnali fél négyet mutatott.Igen,mostanában ilyenkor kelek.Felkapcsoltam a villanyt,és az ismerős,régi türkizszín csempével kirakott helyiségbe léptem. A tükörbe néztem.

Egy ijesztően ismerős lány nézett vissza rám.A szeme alatt karikák,az arca sebes. A szája véresre van rágva,és a szemei fátyolosan pislognak. Nem én vagyok. Én az a lány vagyok,aki mindig mosolyog és nevet. A barátaival kószál a városban. Bár a mostani életem nem igazán hasonlított a régire. A barátaim már nem keresnek. Nincs nagymamám,és a szüleim elváltak. Egyedül élek ebben az elhagyatott,sivár,lakótelepi házban. 

Igen,ez az életem. De még annyit sem ér meg,hogy beszéljünk róla.
Fáradt léptekkel visszaballagtam a szobámba,hát ha el tudok aludni.Nem is tudom meddig forgolódtam démoni álomképekkel gyötörve,de elaludtam.
Úgy két hónapja most álmodhattam először normálisat.
Minden ugyanúgy kezdődött...azt hittem ugyanúgy is fog végződni. Tévedtem.

"Az álmomban ismét egy Tavaszi mezőn voltam. Ismét éreztem a szellőt,a virágok illatát, a nap simogatását.De most valahogy minden olyan más volt. Olyan igazi. Ebben a pillanatban éreztem hogy ez az álom most más. Hogy nem azt fogom álmodni, amit már egyhuzamban két hónapja. Éreztem.
Az álmomban Tavasz volt ismét. De most nem fordult minden rosszba.Nem száradtak el a levegőben repkedő virágok,hanem csak szálltak tovább.Élt minden. Mint az előbb is,egy fekete árny jelent meg a mező túloldalán. Ugyan úgy,mint a démon,ő is fekete csukját viselt. Az arcát nem láttam,de valahonnan biztosan tudtam,hogy nem démon.
Igazam lett.
Lassan,komótosan közeledett felém. Tudtam,azt akarja,hogy féljek tőle. Nem így volt.
Még mindig közeledett felém. Aztán előttem,pont előttem megállt. Csönd volt. Olyan csönd amit eddigi életemben még soha nem tapasztaltam. Azt akartam,hogy ez a perc örökké tartson.Ugyan még nem ismertem a csukja alatt rejtőzködő arcot,de olyan ellenállhatatlan vágyat éreztem iránta,hogy alig tudtam türtőztetni magam.
Ekkor felemelte,két hosszú,izmos kezét,és leemelte a csukját,az arcát így közszemlére téve szemeimnek.

Határozottan állíthatom,beleszerettem. Beleszerettem a smaragzöld szemébe,a mosolyába, a göndör hajába.
De csak álltunk egymással szemben. Hallgattuk egymás csendes lélegzését. Éreztem ahogyan a lehellete simogatja a nyakam.Csodás volt. Még soha nem volt ilyen álmom ezelőtt.
A fiú kinyújtotta a kezét,én pedig habozás  nélkül elfogadtam. Közelebb húzott magához. A testünk szó szerint összeért. Éreztem ahogy felgyorsul a szívverése,és közelebb hajol.
Ekkor olyan dolgot éreztem mint még soha. Igen,17 éves létemre még soha sem csókolóztam. Senki sem akart egy "dilis" lánnyal járni.

A fiú csókja szenvedélyes volt. Mintha már rég várt volna rám. Ugyanakkor nagyon forró. És akkor abban a percben azt akartam hogy soha se engedjen el. Mert ő volt az egyetlen aki megértett és szeretett engem. Bár még csak néhány perce ismerem,és még a nevét sem tudom,szerettem őt.
-Én majd segítek. Megmentelek-suttogta,mintha csak tudná hogy mi vagyok,és mik a képességeim."
Segítek! Víz hangzott a szó a fejemben