Sziasztok :)) Rájöttem,hogy miért nem komiztatok..ugyanis csak azok komiztak eddig,akiknek volt bloggerjük. De csak azért mert alapból a blogom úgy volt beállítva,hogy névtelenek nem tudtak komizni. :D Szóval átállítottam,és mostmár a névtelenek is tudnak komizni :)
Jó olvasást!
Az ajtó csikorogva kinyílt,és belépett rajta az anyám. Üveges,barna szemeivel végigmért,majd elvágódott a padlóra.
- Anya!-sikítottam,és kimásztam Harry forró öleléséből,hogy odarohanjak anyámhoz.
Megsimogattam hideg arcát,ahogy ott élettelenül fekszik a földön,és azon kaptam magam hogy sírok.
Ekkor valami püttyögést hallottam. Harry a telefonjával babrált. Amikor odanéztem,már éppen a mentősökkel beszélt. Viszont nem hallottam semmit,mert elnyomta az összes külvilági hangot a fejem zúgása.
Suttogást hallottam.
Körbenéztem. Harry még mindig telefonált,én meg sem szólaltam,anyám pedig itt feküdt ájultan a földön. Nem is foglalkoztam a hanggal,mert éppen anyámat próbáltam visszahúzni a halál karmaiból,de akkor megint meghallottam.
Nem tehetsz semmit-mondta a hang.-Meghalt.
A hang a fejemben volt.
De nem én voltam. Valami más. Valami hideg,kemény,és gonosz.
Ekkor valami nagy és meleg csusszant a vállamra.
-Nem lesz semmi baja. A mentősök már itt vannak.- szólt Harry miközben hatalmas keze a vállamon pihent. De én alig hallottam meg. Kétségbeesetten próbáltam visszahozni az élettelen anyámat.
Két fújás,harminc kompresszió-számoltam magamban.
Harry átpördült anyám másik oldalára és felemelte a fejét.Ezek után belenézett a szemébe.
Elég fátyolos volt. Szinte már-már szürke.Nem tudom miért,de úgy láttam,mintha a szeme percről-percre sötétebb lenne.
-Látod ezt?-bámult Harry az anyukám szemébe,valószínűleg ő is látta amit én.
Ekkor beléptek a mentősök. Hirtelen kiabálás,és nehéz csizmák zaja verte fel az egyébként eléggé unalmas lakótelepi szobát.A mentősök piros ruhájától szinte megvakultam.
Három mentős megfogta az anyám élettelen testét,és a hordágyra helyezte. A negyedik odajött hozzánk,és kérdezgetni kezdett.
-Neve?-fordult felém,és óvatosan végigmért,én pedig rájöttem hogy még mindig fehérneműben vagyok.
- Lizzie Marie Davis-feleltem zokogva.
- Életkor?
-17
- Sebesült neve?
Az anyámra pillantottam. Az egyetlen személyre,akiben megbíztam. Aki oly sok éven át egyedül hagyott ebben a panelházban. És most még is azt éreztem,az egész az én hibám. Ő volt az egyetlen akit igazán szerettem.
-C...Chloe..Da..vis-nyögtem ki,miközben a könnyeimben fuldokoltam. Harry összekulcsolta a két karját a mellkasom előtt,és szorosan hozzám simult.
-Rendbe fog jönni-súgta a fülembe. De én csak arra tudtam gondolni,hogy egyedül fogok maradni. Hogy anyu nem lesz itt velem többé.
A negyedik mentős óvatosan Harry felé fordult és feltett neki néhány kérdést.
Én elindultam hogy talán utoljára még láthassam anyámat. A fogasról levettem a kabátomat,és kiléptem a lépcsőház ürességébe. A dohos,hideg levegő az arcomba csapott,ahogy a korlátot fogva futottam a mentősök után.
A fehér,új kapu előtt,ami egyébként az egyetlen új dolog volt házban,megálltam.
Nem tehetsz semmit-szólt a hang,de én mit sem törődve vele,feltéptem az ajtót és kiléptem a délutáni ragyogó napsütésbe,ami nem illett a mostani helyzethez.
A mentősök éppen a hordágyat pakolták fel az autóra. Odaléptem az egyikhez,és megkocogtattam a vállát.
-Meg...meg fog gyógyulni?-kérdeztem szipogva, bízva az igenben,hogy mindent újrakezdhetünk,és boldogan élünk majd.
-Maga Lizzie Davis?-kérdezett vissza.
Bólogattam. Ekkor vett egy nagy levegőt és azt mondta:
-Meghalt.
Szerintetek Harry és Lizzie együtt maradnak?
Sziasztok :)) Ahogy ígértem,meghoztam a 4/2.részt! Az előző részhez nem komiztatok sokan...kezdtek megunni?? Vagy eltűntem?? Mindenkitől bocsánatot kérek....tényleg..
Jó olvasást!
Berobbantunk az ajtón,és én egyenesen a szobámba vettem az irányt. Gyorsan ledobtam a cipőimet a kopott fapadlóra,az előszobában,és láttam,hogy Harry is így tesz.Új,fehér converse cipőjét ledobta az én régi ütött-kopott,márkátlan tornacipőm mellé.
Mikor beléptünk a szobámba,hirtelen megcsapott az az ismerős,parfümös-ruhaillat,amit úgy ismertem. Harry körbenézett a szobámban,és utána rám pillantott.
-Nagyon szép a szobád.-mutatott a napsárga falakra,amit kifakult szivárványos pillangók fedtek be, a kopott sötétbarna íróasztalra,ami szinte üresen állt, a szintén sötétbarna ruhásszekrényre,és a kedvencére,az ágyra,ami ebben az esetben telis-tele volt plüssállatokkal. Egytől egyig a kedvenceimmel. Micimackóval,és a többi százholdas-pagony lakóval,az unikornisokkal,babákkal,tündérekkel. És meglepő,de a sok habos-babos plüssállat között ott volt az én kis kedvencem: Egy egész kicsi,pöttyös dalmata,amit úgy négy éves koromban kaphattam,a 101 kiskutyás korszakomban.
Odasiettem az ágyamhoz,felkaptam a plüsskutyát és betettem a szekrénybe. Ami most jön,azt nem szeretném,ha látná.
- Főleg az ágyad tetszik-kacsintott rám,majd határozott léptekkel elindult felém,és ledöntött az ágyra.
És elkezdődött.
Visszajöttek az érzések,az emlékek,de igyekeztem elfojtani őket,mert most Harryvel vagyok,nem Chrissel.
Harry ajkai egyre feljebb vándoroltak a nyakamon,amikor megállapodtak a fülem mögött,és azt a részt kezdték el csókolgatni. Én eközben az ujjammal köröket rajzolgattam izmos mellkasára,ami most már teljesen meztelen volt.Ekkor az angyal hosszú kezével a hátam mögé nyúlt és óvatosan megszabadított a pólómtól. A blúzom alatt egy barackszínű,csipkés-pöttyös melltartót viseltem,amiről meg is feledkeztem.
- Szép szín-jegyezte meg Harry két csók között.
-Köszi-mondtam és megszabadítottam,fekete farmerjától.
És ekkor valami lehetetlen történt.
Benyitott az anyám.
(folytatás holnap....)
Kérdés: Szerintetek Lizzie anyja kedvelni fogja Harryt??
Sziasztok...hát igen...majdnem egy kerek hónap telt el mióta megírtam a 3. részt. Inkább nem mondok semmit...eldönthetitek,hogy most utáltok vagy sem.....csak most itt ez az év végi hajtás meg minden....szóval arra gondoltam,hogy a rész után kérdeznék tőletek a sztorival kapcsolatban,és hát...gondolom válaszolnátok :D És ez sem biztos hogy egész rész lesz,de azért próbálkozom. Jó olvasást!
Mikor már éppen be akartam menni a fölöttem magasodó, hat emeletes tömbházba, Harry hirtelen maga felé fordított. Zöld szemeit mélyen az én szemembe fúrta,mintha belelátna a gondolataimba. Úgy éreztem,bele is lát. Hogy minden titkomat,fájdalmamat,boldogságomat megkapta. A gyerekkorom is egészen az övé volt. Mikor még egy családba tartoztam.
De lehet,hogy csak én képzelem az egészet,és igazából meg akar csókolni.
Ettől a gondolattól vezérelve fordítottam el a tekintetem Harry megmagyarázhatatlanul angyali arcáról. Ő pedig,erről tudomást sem véve,a két kezébe vette az arcom,óvatosan magához szorított,majd megcsókolt. Viszont mielőtt igazán beleélhettem volna magam a csókba-amit nem szerettem volna-Harry elhúzódott.
-Csak ízelítő-nyögött bele még éppen a csókba-ha többet szeretnél,engedj be.-nézett rám,miközben próbált elfojtani egy éppen kitörő kacér mosolyt.
-Nem kérek belőled.-majd beléptem a lépcsőházba.Harry utánam.
Még a fekete ruháiban is bevilágította az azóta eléggé lelakott,öreg,koszos tömbházat. Igen,igen szó szerint bevilágította. Mint egy lámpa,aki eldöntheti,hogy mikor kapcsolja fel magát. Bár az is lehet,hogy csak az én fejemben létezik ez a fény. Óvatosan hátrapillantottam az angyalra,aki csak pár lépésre volt tőlem. Elnevette magát.
- Ne fogd vissza magad-tette a vállamra a kezét,amit én azonnal leráztam.
- Nem jöhetsz be Harry..az anyámmal lakom.-tettem hozzá,halkan. Persze hazudtam. Egyedül vagyok.Anyu soha sincs itthon.
- Csak a szobádat szeretném megnézni-vigyorgott Harry.
- Nézd Harry..nem jöhetsz be..akkor sem.-kezdtem megtörni.Nem engedhetek neki.
- Kérlek! Kérlek!-könyörgött Harry,mint egy ötéves kislány az epres fagyiért.
Közben felértünk a lakásom elé. Egy kopott,barna,öreg ajtó volt,amit annak idején biztos nagy örömmel szereltek fel a tulajdonosok. Ez volt az egyetlen faajtó a házban,de pont annyira régi és kopott volt mint a többi.
- De még tanulnom is kell a..a holnapi Fizika dogára-szóltam megszeppenve. Kezdtem érezni hogy nyer.
- Csak egy fél órát szeretnék nézelődni-mondta Harry-és segíthetek is. Fizikából jó vagyok.-megint az a kacér mosoly jelent meg a szája sarkán,majd lehajolt és megrázta a fürtjeit.
Ez volt a pont az I tetején. Az utolsó csepp a pohárban.Nem bírtam tovább. Azzal Harryre vetettem magam.
- Uhh..-válaszolta a reakciómra,és vigyorgott,mint az a kislány,aki végre megszerezte az epres fagyiját.
Felemelt a földről-el sem tudom képzelni,hogy bírt el-én pedig a csípője köré kulcsoltam a lábaim.Egészen rövid ideig egymásra néztünk,aztán már egészen nem láttunk semmit. A szánk egészen elfoglalt lett hirtelen,és-mivel már nem bírtam türtőztetni magam-egyre jobban csókoltam. Harryn látszott,hogy élvezi,és olykor- olykor bele is nyögött a csókunkba. Nem mintha én nem tettem volna. Mikor már jó néhány perce ezt csináltuk,mikor eszembe jutott,hogy egy lépcsőházban vagyunk,olyan öreg nénik és bácsik között, akik minden nap pont egy ilyen jelenetre vágynak,hogy aztán továbbadhassák őket.
- Fi...figyelj-próbáltam megszólalni,de Harry ajkaival az enyémen elég nehéz volt.Mikor már abbahagyta,újra próbálkoztam.
- Be..be kéne menni-mondtam szinte suttogva,és a fejemmel a szomszéd néni,az ajtóból kikukucskáló fejére intettem.
- Okés -súgta vissza,közömbösséget tettetve,de mélyebbre láttam ennél. Láttam a szemében a leküzdhetetlen vágyat.
(Mára ennyi volt....szerintem csütörtökön tudom hozni a folytatást. Ja és szurkoljatok,mert csütörtökön két TZ-t is írok!!! Kösziii :))) )
A kérdés:
Szerintetek Harry és Liz tovább mennek a csóknál??
.jpg)
.jpg)
